Adatok helyreállítva

"Tudod, ahogy korábban mondtam, három nagy paradigmaváltásra van szükség, mielőtt megrázzuk magunkat, és egy nagy lépést haladunk előre felnövekedésünk felé. E paradigmák közül mindhárom meglehetősen nagy lépés lesz. Az első paradigmának annak kell lennie, hogy a tudomány - úgy gondolom, a tudomány lesz az indítópont, a katalizátor - a tudománynak egyet kell értenie azzal, hogy ez egy virtuális valóság, és hogy valóságunk információalapú."
 

"E két állítás közül az első, kisebb falat az lesz, hogy a valóság INFORMÁCIÓ. A tudomány pedig csaknem itt tart már. Csaknem ugyanannyi tudóssal találkozol, akik egyetértenek azzal, hogy a valóság információ, mint ahány tudós elutasítja ezt. Tehát csaknem többségi vélemény immár a fizikusok között, hogy a valóság információ. Innen kicsi lépés kimondani, hogy: "Nos, ha a valóság információ, akkor a valóság virtuális." A virtuális valóság fogalma alapvetően ezt jelenti, egy valóság, mely INFORMÁCIÓBÓL áll. Ez amolyan pici lépés. Közelebb és közelebb jutunk ehhez.

. . .

Jóllehet sok olyan ember van, akik elismerik a tényt, ám anélkül teszik ezt, hogy azt is belátnák. Nem is tudom, ez talán az érzelmi oldala lehet, nem látják be a tényből következő logikus konzenvenciáit. Azt mondják: "Ó igen, a valóság információ. DE!!" - érted ... minden olyan, mint azelőtt volt. Nem látják igazán, hogy mik a logikus konzekvenciái annak a megértésnek, hogy a valóság: információ. Így e következmény konszenzuális elfogadása beletelik még pár évbe, hiszen, jóllehet az elfogadás intellektuálisan megtörtént, a LÉTÁLLAPOT szintjeire még nem szivárgott le az a megértés, hogy igazán megértsük, hogy a valóság egy virtuális valóság, mely információból áll.

A következő nagy lépés annak felismerése, hogy a tudat "a számítógép" - ami annyit jelent, hogy virtuális, illetve, hogy egy valóság nem képes kiszámítani saját magát. Egy virtuális valóságot ki kell számítani, ahogy Fredkin mondja: "a másikban", azaz máshol, egy másik valóságkeretben kell kiszámítani, NEM ebben a valóságkeretben. Majd ezt követően rájössz, hogy az a bizonyos "másik valóságkeret", mely EZT a valóságkeretet számítja ki...

Éppen ez lesz az első, nagy paradigmaváltás, melyről beszélek. Amikor az emberek elfogadják, hogy ez egy virtuális valóság. Nos, ha ez egy virtuális valóság, mely folyamatos kiszámítás alatt van, akkor megértik, hogy egy ilyen valóság nem egy objektív okozatiság. Ezt követően pedig arra számítok, hogy arra is ráébrednek, hogy nem determinisztikus számításról beszélünk. Hogy ez a tudat-számítógép nem determinisztikus algoritmusok egy halmaza, sokkal inkább egy valószínűség alapú rendszer. Ennek következtében pedig: NEM objektív. A valószínűség nem objektív. A valószínűség valami más. Egy objektív valóság csak egy bizonyos formát ölthet fel.

- Feltételzve, hogy megtörténik ez a paradigmaváltás, és sikeresen történik meg -eme új paradigmarendszer milyen bolygóléptékű alkalmazásait látod az emberiség számára? Vajon csakugyan változáshoz vezet-e majd ez az új paradigma?

- Ó, úgy gondolom, HATALMAS változást fog gyakorolni kultúránkra. Úgy gondolom, egy nagy kulturális váltás lesz. Egy NAGY váltás, a populáción belüli minden egyes individumban. Eddig erre sohasem volt példa még.
 
. . .
 
Nem sétagalopp lesz, mindenesetre. Nem tudom, meddig taposnánk egy ilyen utat, vagy, hogy ez az út hová vezetne, csak annyit mondok, ha azt hiszed, hogy a Newntoni ... Ha azt gondolod, hogy a Föld nem az univerzum középpontja, amelyet most Galileo Paradigmaváltásnak fogok hívni, aztán vegyük ide a Lapos Föld Paradigmaváltást, amikor képessé váltunk Nyugatra hajózni, és Kelet felől visszatérni - Aztán fogod a Newtoni mechanikát, fogod a kvantum mechanikát, fogod a Relativitás Elméletet, fogod a valóság természetét firtató ÖSSZES nagy paradigmaváltást - összeadod őket és megszorzod százzal.

Tényleg valami olyasmivel van dolgunk, ami kemény dió lesz, mert ezúttal a paradigma tényleg az utcán sétáló individum tükrében mutatkozik meg. Az Ő hiteivel kapcsolatos. Azzal, hogy MIT érez, MIT gondol. És azzal, hogy mi módon viszonyul SAJÁT Nagyobb Képéhez. 
 
Ezt megelőzőn az ő Nagy Képe az volt, hogy a Nagyobb Kép: Isten. Vagy, hogy nem létezik Nagyobb Kép. És hirtelen a tudomány azt mondja, "Nos, egy virtuális valóságban vagyunk, van valami egy "MÁSIK" valóságkeretben, ami KISZÁMÍT minket, és beletelhet némi időbe míg kiderül, hogy a válasz a TUDAT."

 
 
 


5 megjegyzés:

  1. Nem is lehet másképp. Ha nincs információ, vagyis konkrét adat...akkor semmi van.

    VálaszTörlés
  2. Ha már most beleugrottam ebbe...; Akkor a semmi is valami...ez esetben ez a káosz ......elvileg ..

    VálaszTörlés
  3. Magyarul, a semmit sem tudok, na, ez is valami. A semmi az meghatározhatatlan ..... ( ?)

    VálaszTörlés
  4. Összességében :,
    -az I v. N is információ...következtetés ;) Minden Információó...: azaz :-)) MI.

    VálaszTörlés
  5. Ez a Campbell riport olyannyira lényeges és alapvető információkat, állításokat tartalmaz, hogy a teljes fordítást ki lehetne ide tenni, mint kivonatot, mert az egész a tömény lényeg. És hát... megérteni sem ártana.

    VálaszTörlés

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését fela...