Valósidő

Már többször beszámoltam arról, hogy áttörés következett be, de aztán nem történt semmi. Ennek oka az, hogy bár ez minden esetben bekövetkezett, a mi síkunkat és világunkat nem érintette.

De érintette, csak egyrészről az események még nem értek ide, másrészről a megszállóink is blokkolták ezeket, ahogy tudták. Az ilyen blokkok úgy működnek, hogy sokáig sikerül fenntartani, a repedések pedig lassan és számukra is szinte észrevétlenül keletkeznek, majd bekövetkezik a változás, amivel szemben pont úgy lépnek fel, mint itt a katasztrófavédelem. Közben a céljuk felé haladnak, ami az, hogy amikor bekövetkezik az esemény, ők legyenek privilegizált helyzetben. 

Most is történt valami, egy újabb áttörés, amire már nehezebben reagálhatnak, mert közben más problémákkal is szembe kell nézniük. Megnézzük, most mi lesz, ugyanis az ÉlményPark munkálatait már befejeztem és az a linux filozófiájával már automatán fut. Az volt vele a bajom, hogy a saját nézetemben ez rendszerszintű művelet, ami nem jelent meg az életemben. Ami viszont megjelenik, az az alá fejlesztett játékvezérlőm. Ennek első műveletét zártam most sikerrel és azokkal együtt várom a hatását, akiknek sikerült beregisztrálniuk 1ST1 alá.

Ez a személyes problémákra reagál, ami az egyéni tudat megjelenését jelenti egy olyan kollektív megszállási környezetben, ahol minden egyet nem értő árulóvá válik, akin ezt meg is kell torolni. Az ÉlményPark kapcsolódás miatt ez lehet, hogy bezavar az időbe és megzavarja a sorrendet, ám itt derül ki, mennyire voltam jó. Képes-e ezt megfelelően lekezelni, mert ha nem, adott is az első feladat annak, akinek sikerül az admin szintre jutnia. 

Én egy jó ideig erre nem érek rá, mert egy rég esedékes holojátékkal leszek elfoglalva.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését fela...