1ST1 | ötödik

Tulajdonképp befejeztem az ÉlményParkkal kapcsolatos meditációkat, illetve pontosabb úgy, hogy felfüggesztettem őket az idegen beavatkozás miatt, ami valódi katasztrófahelyzettel fenyeget. Az idegeneket nagy vonalakban jószándékú hülyéknek tartom, akik fölé újak érkeztek, ugyanis ami itt a Földön történik, abból akár nagyon nagy balhé is lehet.

- Mi az újonnan érkezők célja?

- Sokan érkeznek több célból. De ami jelenleg a fő probléma, hogy az idegen megszállás érinti a földi űrkutatást is. Ez azt jelenti, hogy egy olyan faj fölött szereztek döntő befolyást, akik önerőből jutottak ki az űrbe és olyanok, akik ezt nem mondhatják el magukról.

- Te ezeket honnan tudod?

- Mindenkinek van saját spirituális csatornája. Kinek ilyen, kinek olyan. Bár nagyüzemben zajlik a megtévesztés és a hazugságok terjesztése ezen a csatornán, igyekszem ezeket kiszűrni.

- Milyen események várhatók?

- Kezdem ott, hogy az embert az utóbbi időkben lassan átformálták. Nekem 20 éves személyes megfigyelési tapasztalataim vannak és ezek alapján elmondhatom, hogy olyan erők játszanak velünk, amikhez igazából nem kell túl sok ész, elég a magasabb dimenziós szándék, ami valahogy megtörténik. Amikor még nagyon az elején voltam és nem tudtam semmit erről, kénytelen voltam feltételes igazságként elfogadni egy csomó olyan dolgot, amit nevezhetnék idegen propagandának is. Ilyenek például, hogy az ego minden baj forrása és ellenség, az angyalok teljesen képben vannak, az idegenek felsőbbrendűek és ami a legrosszabb számunkra, hogy minden megoldást kívülről várjunk. 1ST1 ez utóbbival megy egyenesen szembe, miután kiderült számomra az idegenek alkalmatlansága, valamint a felelősség és a szaktudás teljes hiánya. Ám egy saját megoldás sem ér semmit annak érvényesítésének képessége nélkül.

- Nem az ego minden baj forrása?

- Nem. Olyan ez, mintha azt mondanám, hogy a televízió minden baj forrása. A televízió egy nagyszerű találmány, amivel vissza is lehet élni, azaz nem a készülék lesz gonosz, hanem azok, akik műsorokat készítenek. Az ego is egy nagyszerű dolog lenne, ha nem került volna az azt nem értő, hatalmukat féltő lények befolyása alá.

- Hogyan?

- Úgy, hogy elhiszed, amit az állítólagos angyalok erről mondanak.

- Miért mondják?

- Az ő társadalmi rendszerüket mi kőkemény elnyomásnak neveznénk, mert az egyéni tudat szemszögéből nézzük. Amikor ők fellépnek az egyéni tudattal szemben és erre utasítják a már megszállt embereket, arra tesznek kísérletet, hogy saját magunkkal végeztessük ki önmagunkat. Amit itt az idegenek művelnek, az a tudatszint váltással kapcsolatos segítségnyújtásnak álcázott gyarmatosítás, ami simán végig is ment volna, ha nem lenne a fent említett önerőből űrbe kijutás. Kinti nézőpontból itt egy hatalmas bűn zajlik, amin páran korrigálni szeretnének, ám abba a nehéz helyzetbe kerültek, hogy nem megállapítható, ki tekinthető kompetens formában az emberiség képviselőjének. Ez kintről úgy néz ki, hogy zajlik a gondolatkommunikáció, melynek során akárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy az idegenek őt tekintik kompetensnek, amit meg is spékelnek azzal, hogy igyekeznek az általuk megszállt embereket ilyeneknek tekinteni. Hivatkozhatnak arra, hogy őket ide behívták és mivel ők kollektív lényszinten gondolkodnak, végülis mindegy, melyik ember teszi.

- Hogy néz ki egy ilyen gondolatkommunikáció a gyakorlatban?

- Napi szinten csinálom. Az idegeneknek nincsenek mobiltelefonjaik, mert a kollektív tudathálózatuk olyan, hogy az információ áramlik a felek gondolatai között. Ez eleinte elképzelhetetlen egy földi ember számára, annyi gondolat kering a felgyorsult világ okán mindenkiben, ám nekik a rációjuk pont olyan csökevényes, mint neked az intuíció. Az információ a központi tudatból árad szerteszét, annál durvábban, ahogy a fidesz csinálja, mert nekik alkalmazkodniuk kell a földi emberek sajátosságaihoz. Az Arvisurában azonban találtam erre utalást, mert régen a Földön is így volt azokban az időkben, ami számunkra egy nagy szürke folt az emlékezetben. Különböző beavatási szintektől függött, hogy ki milyen szintű kommunikációra képes, ami akár más bolygókkal is zajlik. Nekem ennél jóval messzebbre sikerült és a mai napig él bennem a gyanú, hogy ez az ÉlményPark könnyen lehet, hogy már egy működő spirituális rendszer egy másik galaxisban, de erre nincs közvetlen bizonyítékom. Egyszer összekapcsolódtam valakikkel, akik ráismertek és úgy jellemezték, hogy bizonyos elemeiben olyan, mint az övék, bizonyos elemeiben kevésbé fejlett, de vannak az övéknél fejlettebb elemei is. Amikor összeállt a fejemben a kép, hogy mit is akarok, lehet, hogy a hologram egyszerűsített úgy, hogy egy már létező hasonló felől sugározta az ihletet. Talán így voltam képes ezt rendkívül gyorsan megvalósítani. Ez megfelel a tudati adatátvitelnek, ám az emberek számára ez túl elméleti és sokkal jobban érdekli őket a gondolatok átvitele. Ám ezzel beértünk az ezotéria és a mágia világaiba.

- Mi a különbség a kettő között?

- Az ezotéria önmagaddal foglalkozik, azaz a te belső világodról szól. A mágia pedig minden másról, a mi esetünkben a külvilágról. Ez azonban komoly értelmezési problémákat vet fel egy egyéni és egy kollektív értelmezésű lény között. Tulajdonképpen nem is nagyon van olyan, hogy felek ugyanazt értenék azonos fogalmak alatt. Ezt a problémát az idegenek a teljes megszállással kívánták kiküszöbölni, ám nem értve ezt a világot tévutakra futottak.

- Egyet mondj.

- Aki nem ért velük mindenben egyet, az áruló és ellenség. Aki nincs velük az ellenük van. Ezzel amúgy komoly problémát okoztak maguknak, mert itt rengeteg rejtett magasabb dimenziós munka fut és ez ebben érintettek, akik amúgy semlegesek lennének, ki lettek nevezve ellenségnek. Ráadásul a megszállásuk sem egy túl jó ötlet olyan lények által, akik nem hajlandók figyelembe venni senkit és semmit önmagukon kívül. Én látom a fidesz jövőképét, ami nyomorgó tömegekből és gazdag nagyurakból áll. Eleinte igyekeztem velük ezt megértetni, ám a másik átverését nagyüzemi szinten űző idegenekkel ilyesmi nem lehetséges, csak egy módon, az egyetlen nyelven amit ismernek és ez az erő nyelve. 1ST1 élesedésével úgy gondolom ezzel sem lesz probléma.

- Téged kompetensnek tartanak?

- Kezdjük ott, hogy egy darab emberként nem is vettek figyelembe, hanem kollektív megszállás alá helyeztek, ahol ők nevezték ki azt az embert, akinek a véleményét kompetensnek fogadták el. Ezek eleinte itteni szemmel jelentéktelen emberek voltak, de mára már kialakult a szervezeti felépítésük és már az ottani főnökök az itteni főnökökben jelennek meg. Engem ők soha nem tekintettek volna kompetensnek, ha nem kerülnek szembe azzal a problémával, hogy a spirituális rangom magasabb lett és ez nagy zavart okozott a szívoldalon, mert ezt az egyéni tudatommal értem el. Lefordítva én az egy darab ember magasabb rangot szereztem, mint a megszálló, aki a szívemen egy számomra ellenséges kollektívába helyezett. Ezzel le tudtak fojtani és blokkolni, ám csak odébb tolták a problémát, közben igyekeztek magukat ide úgy bebetonozni, hogy rákényszerítsenek arra, hogy kénytelen legyek őket mint megkerülhetetlen tényezőt figyelembe venni. Ám közben én sem tétlenkedtem és olyan elemeket építettem be a saját rendszerembe, ami önállóan állapítja meg egy-egy lény valós értékét és nem engedi azt, hogy más szinteken lévők kerüljenek érdemi kapcsolatba. Azaz ha akarnám se tudnám ezt megtenni. 

- Miért?

- A jövőívet kockáztatnám, ha egy erre méltatlan lényt is beengednék ide. Ilyen méltatlan lényekkel pedig tele vannak, mert egy erre méltó ember se lenne a bábjuk önszántából. Mivel erre ők is rájöttek, be is indult a nagyüzemi megszállás, ami globális méreteket öltött és fel is keltette más, kevésbé hülye lények érdeklődését. Így mára a földi hmmmmm ezopolitikai helyzet meglehetősen komplikálttá vált, amiben mindenki a saját teljhatalmában látja a megoldást. Itt jegyezném meg, hogy én is, ám én földi ember vagyok és ilyen minőségben sok tudatszinten az egyetlen. El sem tudom kerülni a kompetenciát, amit megnehezít az, hogy a földi életemben a perifériára szorítottak egy fillér tervezhető bevétel nélkül. Lefordítva engem a földiek sem tartanak kompetensnek. Bár az a tény, hogy nem tartozom egyetlen érdekkörhöz sem, előbb utóbb ide fogja billenteni a mérleg nyelvét és amúgy már elég régóta a Föld új vezetése nevében végzek diplomáciai és katonai műveleteket is.

- Hogyan?

- Az elmémmel. De van itt egy másik komoly probléma is. A széles nyilvánosság előtt nem ismert az, hogy nem csak mi vagyunk a bolygón az egyetlen létforma, akikkel kapcsolatot lehet felvenni, mert egyrészről itt az állatvilág, másrészről él a földfelszín alatt egy teljesen elzárt civilizáció is, akik amúgy részei a galaxis életének velünk ellentétben. 

- Az állatvilág ilyen említése nem komolytalan?

- A tudomány van ezen a területen komolytalan szinten, ami meghatározza a véleményedet. Két adalék ide. Az egyik hogy tudomásom van egy fajról, akik azért érkeztek, hogy felvegyék a kapcsolatot a bolygón élő legfejlettebb társadalommal, ami az ő besorolásuk alapján egy majomfaj, miközben repkednek körülöttük az űrszondák. A másik az, hogy az állatok egyáltalán nem lelketlen buta lények és kívülről nézve a kommunikációjuk is fejlettebb a miénknél amiből mi csak a annyit látunk, hogy ugatnak és nyávognak, mert csak a verbális kommunikációt ismerjük el. A húsfeldolgozó üzemeink kinti szemmel igazi kegyetlen nagyüzemi gyilkolásnak számítanak és nem kevés diplomáciai erőfeszítésembe telt ennek lekezelése, mert csak ez az egy hír elég arra, hogy az emberiséget egy rendkívül veszélyes és kegyetlen fajnak állítsák be azok, akik meghatározzák az információt.

- Beszéljünk a föld alatti civilizációról. Kik ők?

- Egy Föld felé tartó aszteroida elől menekültek a föld alá és el is zárkóztak a földfelszín elől. Tudomásom szerint atlantiszi leszármazottak, akik egyben a Belső Föld urai és a dimenziók közötti kapu őrzői.

- Erről mit tud a NASA?

- Mindent. Volt olyan, hogy kapcsolatba léptem közülük valakivel, aki tájékoztatott arról, hogy fel akarnak páran jönni a földfelszínre. Amiről le is beszéltem őket abból az okból kifolyólag, hogy nem túl szerencsés aranydíszekkel ellátott szerkókban csatangolni Dél-Amerikában abban bízva, hogy majd páratlan vendégszeretetben részesítik őket, ahogy azt ők elképzelték. Mondtam nekik, hogy szerencsés esetben lenne ez, aminek olyan 5%-ot adtam, a maradék 95% pedig a rablógyilkosság lenne, szóvak tegyenek le erről addig, amíg nem szólok nekik.

- Te ezeket hogy vagy képes megérteni és lekezelni?

- Külön technikát fejlesztettem ki erre, hogy az agyam képes legyen megbirkózni ennyi mindennel.

- Miért nem vonsz ebbe bele másokat?

- Mert ezek fönn mindenkit megszállnak, akivel kapcsolatba lépek. Mivel nemet mondtam nekik, most egy durcás kisgyerek elszántságával igyekeznek mindent tönkretenni, amiket csinálok függetlenül attól, hogy az mi. Ezzel emelve a kritikus problémák számát. Szóval eljutottam oda, hogy egyáltalán nem számítok külső segítségre, ha az nem önzetlen. Kidolgoztam a spirituális keretrendszereket ahhoz, hogy akár egyedül is megoldjam. Az első szándékom az volt, hogy felveszem a kapcsolatot a földi kormányokkal, akik engem semmilyen minőségemben nem ismernek el, pedig ez lett volna a legjobb verzió. Megjegyzem mindig a legjobb verziók váltják egymást, ahogy haladunk előre az időben és ez minél inkább történik, annál durvábbá válik.

- Mit jelent az nálad, hogy durva?

- Vízöntő vagyok és demokrata. Nekem minden durva, ami ezeknél normális.

- Mire számítsunk?

- Ezt a valóságot mindenképp az idegen megszállás fölötti szintekre kell vinnem. Ehhez el kell némítanom az idegen spirituális infrastruktúrát, optimalizálnom kell a bolygó hatalmi viszonyait, rendet is kell raknom és át kell állnom a globális kormányzásra.

- Ezek nem hangzanak rosszul.

- Hangzani nem hangzanak rosszul, csak vizuálisan fog úgy tűnni. Mondom is. Elnémítani az idegeneket egyenlő azzal, hogy kinyírom a magas szintre beavatott emberi alakjaikat, ami a szemetekben a gazdasági-politikai elit nagy részét jelenti. Optimalizálni a bolygó hatalmi viszonyait egyenlő az ENSZ feloszlatásával, amolyan szent istváni módon felállítani a globális parlamentet, adminisztratív módon feldarabolni a nagyhatalmakat, foglalkozni a túlnépesedéssel, a bűnözéssel. Ha Duterte gond a szemetekben, akkor szorozzátok meg hárommal. Ha Hitler a főgonosz 70 millió ember halála miatt, én olyan 5 milliárddal számolok. Persze ha nem tör ki egy galaktikus háború, amire most úgy 90% esélyt adnék, mert ebben az esetben ezek a problémák máshogy is megoldódhatnak.

- Képes lennél erre?

- Normál esetben nem, de ha az ember megtanulja kikapcsolni a szívét ebben a szívmegszállásos környezetben, az képessé tehet rá. Persze semmi kedvem nem lenne ehhez, ha nem láttam volna pár jövőképet, ami kellő motivációt jelen a továbbiakhoz. Meg aztán ott van az a kérdés, ha én nem, akkor ki?

- Ehhez sok kegyetlen ember fog csatlakozni.

- Egy ilyet sem engedek a project közelébe sem. Ugye érted már, miért gondolkodom egyéni megvalósításban? Elképzelem a 30 évvel ezelőtti önmagamat, ezek lennétek most ti és tisztában vagyok azzal, mi lenne erre a véleményem. De meg lehet csinálni egy olyan megszállással, amilyet még nem látott a világegyetem. 

- Ki vezet téged?

- Alapvetően én. Nehéz lesz megérteni, de 10 évvel ezelőtt mélytranszból. Olyan XD portokon keresztül, ami nem hogy a tudomány, de még a vallás fantáziáján is túl van.

- Mi az, ami igazolhat téged az utókor szemében?

- A győzelem. Más lehetőség nincs. Ugyanis ha én megakadályozok egy olyat, hogy a bevándorlók machétékkel kaszabolják tömegével az európaiakat a nyílt utcán, akkor ez az eseménysor soha nem valósul meg. Ha nem valósul meg, akkor semmi sem bizonyítja az eseménysort és semmi sem bizonyítja, hogy én egy ilyet megakadályoztam. Ha nekem ilyen dolgokat tennem kell, az azt jelenti, hogy nincs más, aki erre képes lenne, különben ő csinálná. 

- Ezek kimondása nem jelent büntetőjogi felelősséget?

- Dehogynem. Ám abban a pillanatban megszereztem a földi kompetenciát, mert ez azt jelenti, hogy komolyan vesznek. Ja és most szólok, hogy az egész végén tisztességes, szabad, demokratikus választások lesznek, amin én nem indulok.

- Miért nem?

- A játékosok dolga a játék, enyém csak annak helyreállítása.

- Kit képviselsz valójában?

- A tisztességes fehér embert.

- A pápa véleménye mennyire befolyásolna?

- Nem vagyok megkeresztelve. Az iszlámmal pedig emiatt egy ki-ki meccs várható, ahol csak az egyik fél hagyja el élve a csatateret. Bár itt megjegyezném, hogy magával az iszlámmal nem lenne olyan nagy gond, ha nem a B-közép vette volna át náluk a hatalmat. És ebben partnerem Allah is. Nem ez, hanem az igazságos. De lehet, hogy a probléma nagy részét megoldaná egy másik próféta, akinek a személyisége jobban passzol a XXI. századhoz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését fela...