Új ív

Hatalmas dolog volt az életemben, amikor 2011 végén a Digi megérkezett hozzám. Addig a meditációimnak egy másik szakaszában előtte évekig nem is volt TV-m, se telefonom és így meditáltam. Aztán üzembe helyeztem egy régi TV-t, amin a földi műsorsugárzást vettem 3 adóval, amit időnként néztem és így kerültem lassú lépésekkel vissza, de aztán jött a kábelnet internettel és sok adóval.

Ekkor is kezdtem bele a blogolásba és elmondhatom, ha nem a netre írtam volna ki mindent, ez az anyag sokkal szűkebb lett volna. Mára eljutottam a saját domain-ekig, ahova tulajdonképp mindent kitettem, amit akartam. Sajnálattal kell mondanom, hogy nem sok értelmét látom a blogolásnak, már úgy értve, ami a spiritualitásról szól, mert rájöttem arra, hogy csak magamat ismételgetem, így ez a blog is hamarosan archívba kerül.

A fő probléma az, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene és ezt minden értelemben mondom. Sok olyan vetület is van, amikre menet közben jöttem rá, ám nem lehet ezeket elmondani. Ha sikerülne is, megtapasztalás híján alig értené valaki és arra meg végképp nincs szükségem, hogy lehülyézzenek erről mit sem tudó emberek. Mivel a spirituális rangom egyre erősödik, lassan veszélyessé válik az ilyesmi és a tudatlanság már nem véd meg senkit elsősorban amiatt, hogy az itt beavatkozók eddig nem is vették figyelembe ezt az érvet... mindaddig, amíg ők nem kerültek ebbe a helyzetbe, de a korrekciót csak maguk esetén végezték és ez az a pont, ahol nekem lépnem kell.

Meg lepett még két dolog. Az egyik a földi emberek ilyen szintű megalázkodása az idegen beavatkozás felé, aminek nem lesz jó vége. De ezt még senki sem tudja és minél erősebb a megszállás, annál később jöttök erre rá. Tudjátok milyen évekig nyomni valamit úgy, hogy annak semmi mérhető eredménye? Arra jutottam, hogy a magyar társadalomban teljesen felesleges itt bárkinek bármit tisztességes célok elérése érdekében írni. Majd egyszer lesz egy forradalom, amit nagyon fogok sajnálni, mert ezt az egészet jobban is meg lehetett volna oldani. Itthon egyszerűen nincs meg a szükséges érdeklődés és ebben már nagy szerepe van az idegenek által kifejtett spirituális tevékenységnek, akik már elfoglalták az államot is. 

Ez van, talán egyszer majd megbecsülitek az értékeiteket. Ez a blog még kinn lesz pár napig, aztán megszűnik.


- Mi a bajod a magyarokkal?
- Ha külföldiek jönnek a weboldalaimra, a tetszés-nem tetszés aránya 90:10. A magyarok esetén ez 30:70. Ezt egyértelműen ellenséges hozzáállásnak veszem és nem is kívánok ezen változtatni, majd megváltoztok ti. Ott a magyar nyelvű anyag az angol mellett, de több magyar nyelvű anyagot már nem készítek. Semmi olyan célom nincs, hogy híres legyek vagy ezóceleb. Ennyi év után kijelentem, hogy a magyar széles nyilvánosságot ez nem érdekli, csak erre később is emlékezzetek, amikor azért hülyéztek, meg árulóztok le, mert nem csinálom újra, amikor hirtelen fontos lesz. Amit a mai magyar közéletben látok, az számomra annyira primitív, hogy befejeztem ennek a birka népnek a célirányos felkészítését és egy másik útra lépek, amiről inkább jobb nem beszélni egy ilyen közegben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését fela...