A Blokk

Valami megszakítja az áramlást. Ezt értsétek úgy, hogy a magas dimenziók felől érkező energiákat valaki leblokkolja és átirányítja magához. Maga alatt egyfajta hűbéresi rendszert kiépítve valami egészen mást csinál, mint ami az áramlás célja. Mi ez alatt a Blokk alatt helyezkedünk el és a nyomozás során arra jutottam, hogy olyan helyzet állhatott elő, amivel már foglalkoztam és az egyik legfontosabb irányelvemmé is vált a megoldása.

Nézzük az én szemszögemből. Itt állok egy rendkívüli teljesítménnyel a hátam mögött, ami után jöhetne a megérdemelt pihenés. Ám közben a bolygó a szemem  előtt válik egyfajta középkori sötétséggé, ami teljesen ellentétes a céljaimmal. Pihenni ebben a helyzetben nem lehet. Ha az ember tenni akar valamit, két választása van:

1. Összegyűjt elég embert, akik szintén nem akarnak egy középkori világban élni
2. Maga áll neki egyedül

Az első pont reálisnak tűnt, aztán teljesen ledöbbentem azon, amit Magyarországon látok. 10 év alatt sikerült ennek a fidesz nevű idegen megszállásnak eljutnia a politikai-gazdasági hatalomnak olyan szintjére, ahol annyi ember vált ennek a rendszernek a befolyása alá, hogy itt csak egy hasonló erő képes a helyzeten változtatni. A nagy probléma az, hogy az embereket olyan oldalak választása elé tették, amiben egyik oldal sem képviseli az embereket. Ehhez olyan szintű felvilágosító munkára lenne szükség, amihez sem pénzem, sem kapacitásom nincs. 

Mágikus értelemben annyi lenne csak a dolgom, hogy tudjam mit akarok és hagyjam az eseményeket a maguk sodrásában oda fejlődni. Ez eddig is így történt, most is így történik és vélhetően így is történne, ha nem lenne ez egy különleges világ különleges adottságokkal. Ezeket az adottságokat igyekeznek egyébként tőlünk elvenni, vagy annak kudarca esetén belőlünk kiirtani. Elvenni azért, mert ők "méltóbbak" arra, amire ezek az energiák feljogosítanának, kiirtani pedig azért, mert ha elvenni nem sikerült, nem hagynak ilyen hatalmat az emberiségnél. Ez országok szintjén is így van, nem is sejtenétek, mennyi barátinak beállított ország lopkod minket és tolja ránk a saját szemetét. Ez már annak a középkori fejlettségnek a mintája, ami észrevétlenül árad ránk. Mivel a vallás jelentős szerepet tölt be ebben a játékban, felvetődik a kérdés, hogy ez maga az ok, vagy csak egy tünete a jelenségnek.

De tény, hogy amire én jutottam az, hogy a vallásokon át közvetítik nekünk ezeket a szándékokat, azaz a Blokk forrása megegyezik a vallások által használt energiák forrásával. Amikor összeállt a kép, azt nem hogy az emberek, de az idegenek sem értenék meg, így az 1. pontot el is vethetjük, hiszen olyasmihoz kellene tömegtámogatást szereznem, aminek ellentétét sulykolták az emberekbe gyerekkoruk óta. Marad tehát a 2. pont.

Az, hogy én nekiállok ennek egyedül nem zárja ki azt, hogy mások is csatlakozzanak, ám ehhez egy teljesen új rendszert is kellett kidolgoznom és most jön az, hogy mi és miért vált alapelvemmé. Ha én egy magasabb tudatosságú ember vagyok, akkor szeretném a tudatosságomat szinten is tartani, de ekkor távol vagyok a pénzszerzéstől, a csekkek viszont érkeznek. A pénzközpontú világnak sok előnye mellett van egy komoly hátránya, mégpedig az, hogy ha mindenhez pénzre van szükség, akkor azt elnyomásra is lehet alkalmazni, ha megfosztod a másikat tőle és egészen pontosan ezt is teszik, mégpedig sokkal szervezettebben és célirányosabban, mint ahogy azt elképzelitek. Még az elején vagyunk ennek, kb. 20%-on állunk az időnek ebben a pontjában. Ha nincs pénzem, akkor lehetőségem sincs a minőség megfizetésére. Ha ez után tartani akarom a célt, csakis minőségi embereket vehetek ebbe be, különben az egész erodálódik, amiben eltűnik a cél. Nézzük 5 éves időtartamban, alig pár ember van, akik megértették a helyzetet és hajlandók az áldozatvállalásra a cél érdekében. Pár ember. Ha csak pár ember van, akkor úgy alakítom át a rendszert, hogy egyedül csinálom és csak ahhoz a minőséghez adom a nevemet, amit le is tudok paraméterezni. Így semmi szükség a tömegbandázásra, a világ másik végén akár 1 perc alatt is komoly eseményformáló erőhöz lehet jutni, ám azonnal ott is a probléma, a megfelelő emberek felkutatása.

Eddig minden égi beavatkozás a nem megfelelő emberek kiválasztásán bukott el és ez a mostani is így bukik el. Nálam viszont olyan lényeges a megfelelő személyzeti politika, hogy voltak olyan műveleteim, amik 95%-a ezzel telt és csak a maradék 5% maradt a feladatra. Ám ezek az emberek ez alatt a 10 év alatt többnyire a perifériára szorultak, amiben amúgy kiváló pozícióban is vannak az elméjükkel való munkára. Ám ezek már olyan mélyen bevették magukat ide, hogy súlyos rombolás útján lehetne csak őket eltávolítani és higgyétek el, az csak duma, hogy nekik ti vagytok a fontosak és az ország, bármit meg fognak tenni a hatalmukért. Na lehet, hogy pont ez történt a Blokk esetén, azaz valaki jó szándékát az alacsonyabb látószögű férgek eltérítették és létrehozták ezt itt annak neve alatt.

De ki a fasz számított egy lényegében ateista emberre, aki fel is jutott a megfelelő dimenziószintekre? Ám ez még nem nyújtja azt a szuperhős hatalmat, amit az emberek hisznek erről, ezeket külön ki kell és kellett fejleszteni. Ezek ott szunnyadnak bennetek, ám elhívásukhoz fejlett embernek kellene lenni. Na ezért nincs tömegtámogatás, mert a hatalomban lévő célja az elbutítás. Amiben tök természetes, hogy minden hatalmad az égé. A probléma nehézségi foka ott van, hogy az ilyen dolgok gyökeres megváltozásához eddig nagy háborúk kellettek. A nagy háborút el lehet kerülni, olyan különleges képességgel, amire azt mondaná egy amerikai, hogy aki ilyen hatalmat szerez, az a világot veszélyezteti. Miért? A nagy háború nem?

A Blokkot megtaláltam és ha ennyire nem tetszik itt fenn, vajon milyen lehet lenn?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését fela...