Szándék megvalósulás

Az egy tévhit, hogy minél nagyobb varázsló vagy, annál könnyebb a dolgod. Ugyanis minél több erőd van, a veled kapcsolatban álló ügyek, dolgok és emberek ereje is hozzád igazodik. Sőt, olyan is előfordul, hogy te, aki nem hiszel ebben eresztesz el egy komoly erejű szándékvarázslatot, ami aztán valahogy megvalósul és mindenki véletlennek látja.

A Blokk

Valami megszakítja az áramlást. Ezt értsétek úgy, hogy a magas dimenziók felől érkező energiákat valaki leblokkolja és átirányítja magához. Maga alatt egyfajta hűbéresi rendszert kiépítve valami egészen mást csinál, mint ami az áramlás célja. Mi ez alatt a Blokk alatt helyezkedünk el és a nyomozás során arra jutottam, hogy olyan helyzet állhatott elő, amivel már foglalkoztam és az egyik legfontosabb irányelvemmé is vált a megoldása.

Elmebeteg

Azért halad az idegen megszállás lassan, mert idő kell annak, hogy ne nézd az embereiket elmebetegnek. De gondoljatok is bele. Ha nekik nincs racionális agyféltekéjük, akkor az elméjük sem a mi világnézetünk szerint működik, azaz elmebetegnek fogod látni az elméjüket kollektív módon használó lények egyedeit. Kivéve ha nem szerzik meg a többséget és/vagy a hatalmat, amit amúgy nagyon szeretnek, majd átformálják a közéletet a maguk normalitása szerint. Na onnantól már te vagy az elmebeteg, libernyák! Még hogy a másik tisztelete, amikor őket mennyi sértés érte.

Víruselemzés

Azt lehet tudni a vírusokról, hogy a baktériumokkal ellentétben nem tekinthetők élőlényeknek. Ha meg kellene állapítani, hogy akkor mik, a programok lenne ehhez a legközelebbi szó. Az már a gépeknél kiderült, hogy az emberek szeretik megszemélyesíteni őket, ám nem tudják, ilyenkor milyen katást keletkeztetnek a spirituális síkokon. Ha adtál nevet a mobiltelefonodnak, könnyen lehet, hogy teremtettél egy szellemi lényt és itt is van az a kérdés, ami miatt nem vagyok hajlandó áhitattal átadni magam a szellemi lényeknek. Előtte még utána kellene ennek járni, úgy hiszem.

Bizonyíték az idegen mágiára

Ott van minden a szemed előtt, mégsem teszel semmit. Sok bizonyíték tárul fel egy értő szem előtt, de jöjjön egy, amihez nem kell sok szakértelem. Jelen esetben az, hogy nem tört még ki forradalom. Persze kitört, csak senki nem köti össze azzal, hogy az ilyesmit másokra is át lehet tolni. Akkor ide skubizz!

1ST1 | harmadik

 Úgy tűnik most állt össze az első kettő, ami megszüli a harmadikat. A beszélgetés folytatódik.

Szeparátor

Nehéz 3D-ben eltérő szinteknek írni, mert bárki olvashatja őket és minél magasabbra írok, annál kevésbé fogják érteni. Bár mondhatjátok, hogy nyugodtan leszarhatom, azért nem hiányzik az állandó takarítás, amivel a sok engem lebolondozó vélemény terheli az aurám. A megoldás ilyenkor egy célprogram elkészítése, ami nem tiltja meg a véleményt, csak hozzárendeli az illető látószögéből adódó fontosságát.

Idegen megszállás

A tudathálózaton erről jött a legtöbb kérdés, amit most a jól ismert párbeszédes formába ültetek át.

Fotelkritika

Amikor bárki hírt kap a terveimről, azonnal elhatárolódik tőlem azzal az indokkal, hogy ilyesmiben nem vesz részt. Persze nem mindenki, ám ennek csak töredéke az az ember, aki átlátja a dolgokat, illetve ha nem is látja át, de tudja, hogy nincs más lehetőség. A nagy többség olyan fotelkritikus, aki semmit sem tud mondani arra, hogy akkor tegyen le egy olyan elképzelést, amitől nem határolódik el.

Mobiltelefon

Mivel 20 éve kezdtem bele a meditációba, a mai okostelefonok témába is csak 1 éve csatlakoztam vissza. Mai szemmel rémisztő lehet, mi lehetett előtte, de én éltem még az internet előtti világban és képzeljétek, az emberek megoldották. Tehát ha én 20 éve kezdtem, akkor pont beértem még az elé, amikor ez az egész IT szektor berobbant. Ma az emberek reflexszerűen a mobiljukhoz nyúlnak a legkisebb uncsisugárra, ami már inkább egy telefonálásra is alkalmas számítógép, mint okostelefon.

Jó-e nekünk az idegen világrend?

Ismét fellángolt a vita a spirituális csatornán erről. Persze ehhez kellettek a (katonai) sikereim is, különben soha nem történne ezek világában ilyesmi. Magát a vitát se itteni szemmel érdemes nézni egy kritika és ellenvélemény nélküli világban. Náluk ez inkább úgy csapódik le, hogy épp kinek a hite (és ezzel világértelmezése) kerül fölénybe. Az meg se fordul a fejükben, ahogy mi látjuk mondjuk a függetlenség szemszögéből, mert olyasmit nem tudnak figyelembe venni, amit egyáltalán nem ismernek. A kérdés: ki határozza meg a Föld ezen dimenziószintjének világrendjét és milyen szempontok alapján?

Hit és Tudás

Van pár megfigyelésem a témában. Az egyik az, hogy az ember azon, amit nem ért azt érti, amit érteni akar. A másik az, hogy ez az élet nevű játék egy bonyolult viszonyrendszer, amiben az elemek pozícióját az határozza meg, ki mit tud és hisz a világról. Vagyis ha elhiszed mások rólad alkotott hitét, az egyben rögzít is téged a rendszerbe.

1ST1 | második

Igyekszem minden nézőpontból vázolni.Tehát most egy másik látószög következik, amiben tovább beszélgetünk róla.

1ST1 | első

Az ÉlményPark=Windows/Linux/Android/stb., tehát a keretrendszer és ez alá fejlesztettem egy programot abból az okból, hogy a visszatérésemet segítse. Ilyet magad is tudsz fejleszteni, hisz az ÉlményPark a linux filozófiájával működik vagy igénybe veszed az enyémet. Bárki, aki megfelel a belépés követelményeinek. Technikailag ez egy megszállás, ám akárkit nem szállok meg, mert a személyzeti politikámra nagy hangsúlyt fektetek.

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését feladatként értelmeztem, ezért mindenki számára elérhető. Leülsz a seggedre valahol és arra törekszel, hogy ezt az ÉlményParkot a fejedben elindítsd. Ugyanaz lesz, mint nélküle, csak pl. sokkal kisebb eséllyel kerülsz a tudatlanság okán bajba. 1ST1 a másik irány neve, ami a másik agyféltekén kapcsolódik bele az én játékomba. 

Két rossz választás

Utaltam arra, hogy a Föld két választás elé került, bár az idegen beavatkozás miatt egy társaság van már mindkettő mögött. Feltételezem nem én vagyok az első, aki erre így rájött és biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek elképzelése van arról, mit és hogyan kellene tenni. Ám ha magam alá akarnám őket centralizálni, akkor azzal csökkenteném a lehetőségeinket és erős gyanúm lenne arra, hogy én is ennek a megszállásnak a hatása alá kerültem.

Megszállások kezelése

Gyakorlati szemmel. De technikailag hogyan csinálja a megszálló és mi a célja?

Új blog

Mostantól annak a 30%-nak szól minden, amit írok, akik nem értik félre és pozitívan fogadják. Általában a téli időszakokban zajlanak a komolyabb munkák, mint például a Pro, a nyáriakban pedig az ilyen blog jellegű, ami eddig itt ment. Akik évek óta követnek tudják, hogy ilyenkor szó szerint be szoktam zárni ezeket, aztán van, hogy ott maradnak, de csöndben és most lesz egy olyan, ami néha működik.

Új ív

Hatalmas dolog volt az életemben, amikor 2011 végén a Digi megérkezett hozzám. Addig a meditációimnak egy másik szakaszában előtte évekig nem is volt TV-m, se telefonom és így meditáltam. Aztán üzembe helyeztem egy régi TV-t, amin a földi műsorsugárzást vettem 3 adóval, amit időnként néztem és így kerültem lassú lépésekkel vissza, de aztán jött a kábelnet internettel és sok adóval.

Az általam ajánlott út

Adott két irány. Az első egy egyéni úton járók számára lefektetett, a meditációt segítő spirituális keretrendszer, melynek elkészítését fela...