Mit tudok?

Aki állandó gondolatolvasás alatt áll föntről, arra az a legjobb taktika, ha nem tud semmit. Ezt lehet fura olvasni így elsőre, azért nem ennyiből áll a dolog.

Hogyan tudsz felkészülni valamire, ha nem rendelkezel róla előzetes információkkal? Úgy, hogy rugalmas életfilozófiával élsz és nyitott vagy bármire. A másik agyféltekén pedig látod a lehetséges utakat. Hogyan tudod megőrizni elméd épségét egy állandó készenléti helyzetben? Úgy, hogy az életed alkalmazkodik a helyzethez és megtanulsz ezzel együtt élni.

Itt jegyezném meg azt, hogy fölöttem a "segítők" a saját világképük szerint segítenek, azaz azt akarják elérni nálam, hogy egyáltalán nem is akarjam használni a racionális agyféltekémet. Lefordítva legyen egy olyan üres test, ami robot módjára teszi azt, amit a megszálló akar. Még jobban lefordítva én, aki rendkívüli intelligenciával rendelkezem, ezt csak úgy dobjam el és hódoljak be a már bejáratott ostoba embereinek, akiket én gátlástalan, seggnyaló gazembereknek látok. A "segítők" nem rendelkeznek logikai alapú rációval, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy finoman szólva sincs olyan érzésem, mintha értelmes lények lennének. Még ennél is jobban lefordítva teljesen lepereg róluk minden észérv és csak bután hajtják végre azt, ami nekik is föntről jön.

Na erre léptem meg azt, hogy lassan föléjük érek. Amúgy már ott vagyok, de innen nézve akkor érek föléjük, ha érezhető a bekövetkezett változás. Egy olyan rendszerben kell gyorsan cselekednem, aminek fogaskerekei nagyon lassan mozognak. Ezeknek a lényeknek a szemében én lent vagyok és mindig is lenn leszek, pont úgy, ahogy a törökök és az oroszok is a saját birodalmuk részének tekintik Magyarországot, ha bármikor török és orosz uralom alatt voltunk. Ilyen ez a kollektív tudat, erre azt kell lépnem, hogy nyilvánvalóvá teszem a rangomat és a pozíciómat, ugyanis mind a mai napig lehülyéznek engem (most hallottam rövid időn belül a harmadikat), ami egy tekintélyelvű világban sajnos nem elfogadható. Amúgy a hülyéhez elég csak annyi, ha önálló gondolataid és terveid vannak, de annyi is, ha valamiben nem értesz egyet a fönti szándékkal.

Márpedig nekem  finoman szólva is önálló terveim vannak, amiket még akkor leprogramoztam, mielőtt visszatértem volna ebbe a kellemetlen környezetbe. Ahol hiába mondom, hogy náluk is magasabb szintű művelet van, amit folyamatosan rombolnak, fogjam be a pofámat, aztán amikor kiderül, hogy mégis, ők jót akartak. Felelős nincs. Ha azt mondanám, hogy a legérthetőbben adjam vissza a helyzetet, akkor mintha űrhajókkal és más magastechnológiákkal rendelkező vidéki cigányok avatkoznának be a Föld életébe és szórják az észt nekünk, hogy mi a tuti és erre mi bármit mondanánk, azt gondolkodás nélkül lesöprik azzal, hogy ez nem isten akarata.

Akkor mondom mi van. Hozzám nem érdemes azzal jönni, hogy mondjam meg a jövőt, mert azt már fönn se tudják megmondani akkor sem, ha látják. Tudják, mi látnak? Lehet, hogy már egy olyan alsóbb világot, ahova ők is repülnek. Amíg a rendkívül magas dimenziókban problémákat oldottam meg, kifejlesztettem hozzá egy technikát, amit abszolút rögtönzésnek neveztem el. Ehhez kell az intuíció és a ráció egyidejű használata, amit ezek ész nélkül rombolnak. De később nem vállalnak érte felelősséget. Amit én leszarok, mert már állnak az Égi Bíróságok, amiket ezért hoztam létre. A rációm kiiktatásának lehetőségére is előre gondoltam, ezért képes vagyok csak az intuitív agyféltekén is gondolkozni. Úgy hívom a technikát, hogy Ráció Emuláció.

A probléma ott jelentkezik, hogy ebben a környezetben szinte mindenhez tárgyi tudás szükséges. Azaz értenem kell a dolgokhoz és ha nem értek hozzá, akkor élesben kell nagyon értelmesnek lennem, ám akkor is híján vagyok a tapasztalatoknak. Ezt úgy lehet áthidalni, ha szakemberekkel veszem magam körbe, ám előtte ezt katonailag biztosítanom kell, mert ezek mindenkit azonnal megszállnak. Ez már elég közel van, mivel már a fejük fölött (is) vagyok. Ha olyan emberekkel veszem magam körbe, akik a szakterületeik legjobbjai, akkor bizonyítanom kell előttük, hogy én is a szakterületem legjobbja vagyok, ami az ő irányításuk és összehangolásuk. Ha elkezdem a világot rendbe tenni, amit mindenki vár, de senki sem gondol abba bele, hogy ez nem megy anélkül, hogy azonnal diktatúrát és fasizmust kiabálnának, az összes olyan embert elijesztik ettől, akik nélkülözhetetlenek ehhez. Ezek hiányában csak gátlástalan és ostoba emberek jönnének, akikkel viszont ezt a feladatot a megfelelő minőségben nem lehet elvégezni.

Ha idegenekkel dolgozom, akkor elárulom az emberiséget, ha emberekkel, akkor ki kell rá találnom valamit, hogy olyan emberek legyenek, akik képesek felülemelkedni a kicsinyes érdekeken, amiket alárendelnek a célnak. Ezt csak úgy tudom megtenni, ha teljesen megszállom a Földet és egy soha nem látott spirituális irányítási rendszert vezetek be. Azért soha nem látott, mert a szabad akarat maximális illúziója szükséges hozzá, hogy az emberek nem érezzék diktatúrának. Amiről most beszélek, azt Észak-Korea erőszakkal valósította meg, nekem pedig ezzel kell helyreállítanom és fenntartanom a demokráciát.

Ott a következő kérdés, hogy értek-e én ezekhez? Értek-e a globális kormányzáshoz úgy, hogy ilyen tanulmányokat nem végeztem és az időm nagy részér földi szemmel haszontalan dolgokkal töltöttem? Szerintetek értettem ahhoz, hogyan kell XD problémákat megoldani? Vannak rá technikák, hogy mindent azonnal elsőre jól csináljak, ám ehhez kell egy csomó alternatív valóság, amik folyamatosan nyílnak és záródnak, hogy lássam, mi a jó megoldás. Az idegenek szintjéről annyit, hogy most is jött egy "ez hülye". Egyszerűen nem értenek minket és ha ezt a beavatkozást folytatják, minden értelmet ki fognak innen irtani. Mivel az emberek szemében én egy bolond vagyok (mert egyrészről ők sem értik ezt, másrészről az első gondolatukat ez a hülyéző teszi a fejükbe), alig fog rám hallgatni valaki. Erre csak azt tudom tenni, hogy lemásolom a világot és kiemelem innen, felviszem XD-be és megszabadulok tőlük. Ám nagyon meg kell néznem, kit engedek oda be. Ebben az XD-ben létehozott 3D-s szimulációs környezetben megoldom a problémákat és a kész megoldással levetítem ezt. Ám ti itt maradtok és átélitek, ami rátok vár. Persze nem fogtok rá emlékezni, ha felülírom.

Tulajdonképp a probléma gyökere már az első pillanattól kezdve az, hogy senki sem fogadott engem el. Erre csak egy válaszom lehet, hogy maradok abban a világban és szevasztok!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése