Az EVAF mozgalom

Vajon mit tennének a nagy világcégek, ha kiderülne, hogy az EVAF mozgalomnak hatalmas a vásárlóereje?

Az EVAF mozgalom az Elegem Van A Fekákból életérzésen alapszik, amikor már nem tudunk úgy megnézni egy amerikai filmet sem, hogy ne bámulna a képünkbe egy rakás feka. Ennek az életérzésnek a része az is, hogy tagjai úgy gondolják, ennyi pont elég volt ebből a hatalmas hisztiből, amit levágnak a világban.

A globális civilizációt az európaiak hozták létre, belőlük alakult ki Amerika is. A technológia alapja az európai szellemi tevékenység. Fejlett civilizáció kialakult még a Távol-Keleten, ha a fejlettséget a technológia alapján mérjük. Ugye a Távol-Kelet is Európa felől értendő, mert egy koreai szemszögéből Japán nagyon is közel van.

Az Európába irányuló migráció azzal a veszéllyel jár, hogy Európa is amerikanizálódik, azaz nem lesz a fehér embernek saját kontinense. Ezt a megállapítást úgy is meg lehet tenni, ha az ember nem fasiszta, csak egyszerűen nem akarja, hogy primitív feka és arab bandák garázdálkodjanak az utcáikon. Ennek az új életérzésnek az is az alapja, hogy valamikor megállj kell parancsolni ennek, különben eljön az idő, amikor tényleg fasiszta lesz mindenki, ha már nagyon elege lesz ebből, ami most a világban zajlik.

Az amerikai fekák nemrég még gyapotszedő gépek voltak, ám ha megnézzük, mi volt 50 éve és mi van ma, nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy ha ez így folytatódik, annak beláthatatlan következményei lesznek a világra nézve. Természetesen nem vonom kétségbe azt, hogy van a feketéknek egy fejlett rétege, akik sikerrel alkalmazkodtak, ám nem ők képezik annak az erőszakos törekvésnek a magját, aminek ők is áldozataivá válnak, ha kiállnak a fehérek által létrehozott, demokrácián alapuló világért.

Mivel még nem késő, arra buzdítok minden demokratát, hogy lépjen túl azokon a sztereotípiákon, miszerint ha téged egy feka provokál vagy terrorizál, azzal szemben nem emeled fel a hangod, mert automatikusan rasszistának bélyegeznek. De kik? Kik döntötték el, hogy Európának az legyen a jövője, hogy köteles beengedni minden bűnözőt, akik a túlnépesedés miatt nem találnak otthon elég életteret? Kik döntötték el, hogy Európa kevert lakosságú legyen? Kik döntötték el azt, hogy az USA világvezető szerepében a feketéknek ilyen súlyt adjon? És ezek, akik ezeket eldöntötték, mikor akarják meghúzni azt a vonalat, amikor elég legyen ebből?

Azt látja valaki, hogy ez a trend, ami most kezd kialakulni, hova vezet? Mi van azokkal, akik nem akarnak egy olyan világban élni, ahol a demokráciát kihasználva szereznek olyanok hatalmat, akikben nincs meg a demokráciának a magja és a szabadságban a mások feletti uralom megszerzésének könnyű útját látják? Mi van akkor, ha én nem vagyok fasiszta, ám azt látom, hogy ennek az lesz a vége, hogy a fasizmus fog megerősödni a fehérek között? Mi van akkor, ha élek annak gyanújával, hogy ez az egész egy megtervezett akció, aminek pont ez a célja, hogy bűnösöket gyártson egy fehérekkel szembeni globális leszámoláshoz?

Ugye értitek, hogy mi az a lassú időlépték? Mert ha nem, akkor nézzetek vissza 20 évet, aztán 50 évet, majd 100 évet és rájöttök!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése